Cégismertető

A történelem

Napokon belül ünnepeljük cégünk fennállásának 18. évfordulóját
Vállalkozásunkat 1994 elején kezdtük, Panasonic márkájú telekommunikációs , valamint egyéb számítástechnikai, informatikai berendezések értékesítésével, szakszerű szerelésével és szervizével. Az év végén megnyitottuk első kiskereskedelmi szaküzletünket a dunaszerdahelyi Nefelejts utcában, ugyanott, ahol ma is megtalálható, együtt gégünk központjával.  Mindössze 30 m2-en kezdtük, amiben az iroda és a műhely is benne volt.
1996-ban országunkban is elkezdődött a GSM hálózatok kiépítése. Mivel az Eurotel bolthálózata működött, így az új játékos, a Globtel szolgáltatásainak értékesítését pályáztuk meg, sikerrel. Ez később stratégiai sikernek bizonyult. 1998 végén a kitűnő eredményeink alapján megbízást kaptunk Dunaszerdahelyen egy Globtel márkabolt kiépítésére a Vámbéry téren, ahol a mai napig is működik. A 2000. évben KFT-re változtattuk cégünk jogi formáját. 2002-ben az akkor már Orange megbízása alpján Somorján is megnyitottuk a szolgáltató márkaboltját.  A következő évben a Nefelejts utcai ingatlanunk komplex átépítése után lényegesen kibővített térben folytattuk működésünket, összesen 500 m2-en. 2006 második felében Somorján számítástechnikai szaküzletet nyitottunk    2007 augusztusától pedig Vágsellyén építettük ki az Orange akkori talán legmarkánsabb márkaboltját.
 
Jelenünk,

amire nagyon büszkék vagyunk, pillanatnyilag a legnagyobb IT kiskereskedelmi cég vagyunk Dunaszerdahelyen. 2 IT szaküzletet és 3 Orange márkaboltot üzemeltetünk.

Cégünket pillanatnyilag több, mint 30 munkatárs alkotja.